BEKÖSZÖNTŐ

forrás 123rf

Üdv, kedves Természetbarát!

Azt gondolom, emberként, felnőttként, szülőként tenni tartozunk azért, hogy ez a bolygó minél tovább élhető hely maradjon. A legtöbb, amit ezért tehetünk, hogy felnevelünk egy generációt, aki folytatja majd, amit elkezdtünk, és remélhetőleg nem követi el újra ugyanazokat a hibákat, amiket mi.

Persze ezek nagy szavak, a hétköznapok meg csupa jelentéktelen apróságból állnak. Tele vagyunk szép tervekkel, elhatározásokkal. Kéktúrázni viszem a nyáron a gyereket, minden nap biciklizik majd, magaságyást építek az epernek, újratölthető szódát veszek ásványvíz helyett, és egyszer lesz majd napelemünk, elektromos autónk (ha szükségünk lesz autóra), csapadékvíz gyűjtő rendszerünk, és erdei óvodánk is.

Igen, erdei óvoda, vagy is erdőnjáró óvoda itt, ebben a lángoktólöleltben. Hogy milyen lesz, legyen, és hogy miért is kell, -mert kell, NAGYON kell már!- hogy legyen, erről gyűjtöm össze a gondolatmorzsáimat a következőkben.

Blog

ERDŐNJÁRÓ TÁBOR 2026. JÚLIUS 27-31. EGER-SÍKFŐKÚT

4-10 ÉVESEKNEK, NAPONTA 8 – 16 ÓRA KÖZÖTT (menetrend függvényében változhat) GYÜLEKEZŐ: 7.15 – 7.30 Eger, várállomás BUSZ INDULÁSA: 7.42 Egervár vasúti megállóhely BUSZ ÉRKEZÉSE: 7.58 Noszvaj, sífökúti elágazás TÓPARTI REGGELI – 8.45-ig lehet csatlakozni TÚRA INDUL: 9.00 (kb.) MINDEN NAP MÁS ÚTVONAL Várkút – Bikk-bérc – Nagy-Eged – Eger. Kaptató, majd főzés a várkúti …

ERDŐNJÁRÓ TÁBOR 2026. JÚLIUS 20-24. EGER-FELSŐTÁRKÁNY

4-10 ÉVESEKNEK, NAPONTA 7.30 – 15.30 KÖZÖTT (menetrend függvényében változhat) GYÜLEKEZŐ: 7.15 – 7.30 Eger, autóbusz-pályaudvar (Bazilika melletti játszótér) BUSZ INDULÁSA: 7.37 Eger, autóbusz-pályaudvar BUSZ ÉRKEZÉSE: 8.06 Felsőtárkány, Csárda TÓPARTI REGGELI – 8.45-ig lehet csatlakozni TÚRA INDUL: 9.00 (kb.) MINDEN NAP MÁS ÚTVONAL Várkúti kör a tanösvény mentén, ebédfőzés és déli pihi a túristaház előtt, …

Nyári táborok 2026

Kedves Errejáró! Üdv Neked, remélhetőleg nemsokára újra itthonról. (Kicsit kalandoztam a világban a 2022-es választások óta). De most, megújult lendülettel, megint a táborokról. Folyik az előzetes igényfelmérés, a heti programokat majd ennek lezárulta után állítom össze, a jelentkezők életkora és teherbírása alapján. Ami biztos: 2026. július 20. és augusztus 21. között heti turnusokban vágunk neki …