Játék 2. – amiért a kevesebb több

Az erdei óvodában tehát nincsenek “kész” játékeszközök. Miért jó ez? Mert bármi lehet bármi. Egy bot például kard, dárda, varázspálca, fakanál, de tűzoltóslag, árbocrúd vagy akár botkormány a repülőgép pilótafülkéjében, ha az egyik végét magunk előtt a földbe szúrjuk. És kezdődhet is a szerepjáték, ami az óvodás korosztály egyik fő elfoglaltsága.

Hősünk itt épp zsúrkenyeret szelt...
Hősünk itt épp zsúrkenyeret szeletelt …

Ha ugyanezt a botot felkötjük két végén egy faágra, hinta. Ha nekitámasztjuk egy fatörzsnek, és két oldalára nyesedéket, gallyakat pakolunk, esetleg levágott fűvel betakarjuk, tökéletes kunyhó. Egy vízmosás fölé keresztbe téve híd, vagy tornászgerenda. A gyülekezőtér közepén a földbe állítva totemoszlop, az asztal mellett fogas, amire a hátizsákokat akaszthatjuk. Vándorláskor a vállunkra vehetjük, ismét ráakasztva a hátizsákot, és máris vándorbot. Egy vastagabb ágon vagy rönkön keresztbe fektetve mérleg, aminek két végére vödröket lógatva összehasonlíthatjuk, melyikben van nehezebb súly – tökéletes projekttéma, hetekig el lehet vele kísérletezgetni. De ugyanígy libikóka is lehet, ha a gyerekek súlyát nem bírja el, akkor libikókázhatnak rajta csigák, vagy a képzeletbeli manó-barátok. Konstruáló játékok és természettudományos megfigyelések pipa.

Ezek után (vagy épp ezek kapcsán) aztán előkerülhetnek a szerszámok. A botunkat megfaraghatjuk, egyes fajok esetén mintát vághatunk a kérgébe, a bodzának kifúrhatjuk a puha belsejét. Befoghatjuk a satuba, és már kezdődhet is a szögelés – fűrészelés. Körbetekerhetjük színes zsinórokkal vagy rongydarabokkal, készíthetünk belőle hangszert, szélcsengőt, korongokra darabolhatjuk, amikből aztán épülhet torony, kocsi, mandala, vagy bármi, ami csak eszükbe jut. A lehetőségek tárháza végtelen, ahogyan a gyermeki képzelőerő és kreativitás is az. Alkotás, alakítás ez a javából.

Ahhoz pedig, hogy mindez működjön, a fantázián kívül két dologra van még szükség: önbizalomra a próbálkozáshoz, és kommunikációra a társakkal. Akár a szerepjáték szabályainak tisztázásakor, akár a közös építéskor számtalan olyan helyzet adódik, amelyben csak akkor járhat valaki sikerrel, ha képes elmagyarázni a többieknek azt, ami eddig csak a képzeletében, az ő fejében létezett, és képes megérteni mások szándékait.

A kevés eddig végzett felmérés (például német nyelven ez a doktori és ez a több kutatást áttekintő összegzés) mindegyike azt mutatta, hogy az erdei óvodából iskolába kerülő gyerekek jobb eredményeket érnek el szociális készségek terén (is) normál óvodából érkező társaiknál, és pozitívabb az énképük: kezdeményezőbbek, jobb a kudarctűrésük, kevesebb magatartási problémájuk van – vagyis eredményesebben küzdenek meg a kihívásokkal, mint az átlag. És jelenlegi gyereklélek-gyilkoló oktatási rendszerünkben ez a legjobb induló tőke, amivel felvértezhetjük őket. Így lesz a kevesebből több.

Játék – amikor a kevesebb több

Az erdei óvodák sokfélék. Egyik közös vonásuk azonban a kész, előre gyártott játékok hiánya. Nincs baba, plüss, műanyag dömper. Nincs lego vagy dublo sem. Csúszdát és mászókát sem láthatunk. Utóbbi érthető, minek hegyre dombot hordani, a gyerekek itt egész nap csúsznak- másznak kedvük szerint, erre alkalmas bármelyik rézsű, rönk vagy faág. Egyetlen kivétel talán a hinta, amit többnyire lelkes apukák építenek, kötélből és egy megfelelő vastagságú ágdarabból. ( Biztos hallottak a vesztibuláris ingerlés szerepéről az idegrendszer érésének beindításában :-))

Jó, nincs gyári játék. Mi az, ami van? A természetben rendelkezésre álló anyagok: föld, víz (télen jég vagy hó), levelek, termések, kövek és kavicsok… A lehetőségek sora végtelen, és az ovisok egyik kedvelt tevékenysége az év minden szakában a gyűjtögetés, a “kincskeresés”. Naponta megtömik zsebüket üres csigaházzal, tobozzal, gubaccsal, vagy ami éppen útjukba akad. Kincseikkel elbüszkélkednek, aztán megajándékozzák vele társaikat vagy valamelyik felnőttet, esetleg cserekereskedelembe kezdenek.

Forrás 123rf

A játékok másik száműzetéstől megmenekült csoportja a szerszámok. Azzal a különbséggel, hogy itt nem felnőtt szerszámok kicsinyített műanyag utánzatairól beszélünk, hanem gyerek kézhez méretezett, valódi, éles (és épp ezért jó minőségű!) fűrészről, (kézi) fúróról, vésőről. Alapfelszerelés a fűrész mellett a szög és a kalapács, a harapófogó (mert a bevert szögeket az újrahasznosítás jegyében sokszor ki is kell ám húzni a deszkából), a munkadarabok befogásához pár satu, és jól jön, ha van többféle kötél, madzag (már csak az időről időre megjavításra szoruló függőágyak miatt is, de persze az elfogott ellenséget is meg kell valamivel kötözni). Mindig kell legyen ásó, lapát (legalább hólapát) a kamrában, és persze számtalan vödör (nem ökosznobériából, hanem egész praktikus okokból csak fémből készült), esetleg talicska, valamint otthonról kiselejtezett fazék, lábos és fakanál a tábori konyhának. Azoknak, akiket aggodalommal tölt el a fúró-faragó ötéves gondolata, javaslom, ismerkedjenek meg Gever Tulley “barkácsiskolájával”, a Tinkering School-lal a TED-en.

forrás: bollerwagenheld.de

Végül majd minden erdei óvodának van egy vagy több kézikocsija, amiben odafelé a vizes kannát, eszközöket, esetleg útban lévő hátizsákokat, visszafelé akár a legfáradtabb vándort is húzhatják – a csoportban kialakult szabályoknak megfelelően. Egyes csoportok pedig olyan helyen működnek, hogy felvehették kínálatukba a biciklis kiruccanásokat is – szülőkkel vagy nélkülük.

(folyt. köv.)